12182.htm       CIMSZO:        Incze    SZEMELYNEV          Incze Henrik    SZOCIKK:     Incze, 1. Henrik, színészeti író, szül. Nagyváradon 1871., megh. Budapesten 1913. Eredetileg a pozsonyi jesiván tanult és Magyar Zsidó c. felekezeti hetilapot szerkesztett. Később Berlin, München és Bern egyetemeit látogatta. 1897-ben a Vígszínház színésziskolájához Keglevich István gr. elnök-igazgató az elméleti tárgyak tanárává nevezte ki. Ez időben a Pallas Lexikon zenei és színházi munkatársa is volt. Kiadta az Operai kalauzt, mely akkoriban az első ily irányú magyar nyelven megjelent kísérlet volt. A Magyarország, az Egyetértés, utóbb a Neues Politisches Volksblatt színikritikusa volt. Az új földesúr c. Hűvös Iván zenéjével operett-librettót írt. 1901-12-ig szerkesztette a Magyar Színészeti Almanachot, mely 1903-tól Magyar Művészeti Almanach c. jelent meg. Budapest székesfőváros V. kerületének városbírája és törvényhatóságának tagja, utolsó éveiben pedig az V. kerületi Izr. Nőegylet titkára volt.                           Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2182 .cimszó a lexikon 387 . oldalán van.