11998.htm       CIMSZO:        Hazkóró                                  SZOCIKK:     Hazkóró (megemlékezés). A halottak lelki üdvéért elmondott imádság. Ezt az imát négyszer mondják a zsinagógai esztendő folyamán. Peszach 8. napján, Sevuosz 2. napján, semini aceresz napján és Jom-kippur napján, tekintet nélkül arra, hogy az illető nap a hét melyik napjára esik. A nazkir imát (ez a közkeletű neve), tulajdonképpen gyermekek mondják elhalt szüleikért de azok elmondják legközelebbi rokonaikértis. A H. kötelezettsége csak a gyászév letelte után hárul a gyermekre. A teljes szertartási rend a következő. A szertartás a haftóra (l. o.) befejezése után nyer a liturgiában elhelyezést. A modern Istentiszteletnél magyar nyelvű gyászének és szentbeszéd vezeti be. Majd két gabbai (rendszerint chevra-gabbái, l. 0.) az almemor jobb és baloldalán a Tórával kezében helyezkedik el és a közönség a jizkor imát mondja. Ezután az Él mólé rachamim (l. o.) kezdetű fohász következik (a modern istentiszteletnél az elhalt községi papok nevét tartalmazó imát a rabbi mondja), melyet a világháború óta a hősi halottak felsorolásával kezdenek. Majd a mártírok emlékezetére mondott ima következik (l. Áv horachamim), végül pedig áldás a községi szentegylet vezetőségére. H. névvel jelölik sokan az évfordulón (l. Jahrzeit) mondott Él mólé rachamim imát is (l. o.).                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1998 .cimszó a lexikon 351 . oldalán van.