11828.htm       CIMSZO:        Grünhut            SZEMELYNEV          Grünhot Ármin             SZOCIKK:     2. G. Ármin, ügyvéd, jogi író, szül. Búrszentmiklóson 1873 jan. 15. A szakolcai és pozsonyi gimnáziumokban, majd a budapesti egyetemen tanult s miután jogi doktorátust és ügyvédi vizsgát tett, csakhamar keresett fővárosi ügyvéd lett. 1913 ban tagja lett az Ügyvéd vizsgáló Bizottságnak, 1919. az Ügyvédi Kamara választmányának, 1920—21. kezdve pedig az utóbbinak egyszersmind ügyésze is. Különböző jogi folyóiratokba sok értékes tanulmányt írt az ügyvédséget érintő minden fontosabb kérdésről és a büntetőjog problémáiról. Felelős szerkesztője az Ügyvédek Lapjának. G. szerkesztette azonkívül a budapesti Ügyvédi Kamara megbízásából a forradalmakat követő időkben azokat a felterjesztéseket, amelyek a közszabadságok visszaállítására és a sajtószabadságra vonatkozóan az ügyvédség véleményét fejezték ki. Jogászi véleményét az igazságügyi kormány reformjavaslatának módosítása alkalmával részben magáévá is tette. Érdemeinek elismeréséül 1928. kormány főtanácsosnak nevezték ki.                              Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1828 .cimszó a lexikon 325 . oldalán van.