11399.htm       CIMSZO:        Fekete SZEMELYNEV          Fekete Ignác    SZOCIKK:     "2.  F. Ignác, publicista és ügyvéd, szül. Nagykállón 1858-ban jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, majd ügyvédi oklevelet szerzett. Korán kezdte a hírlapírást az Ellenőr c. napilap szerkesztőségében. Amikor utóbb ez a lap egyesült a Honnal, majd beleolvadt a Nemzet c. félhivatalos napilapba, ennek segédszerkesztője volt. Széleskörű ügyvédi joggyakorlatot is folytatott és a Magyar Fővárosi Malom egyesület titkára volt. A Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetében, melynek alapításában nagy része volt, tizenegy évig mint titkár, majd mint alelnök működött. Szakfolyóiratokban megjelent közgazdasági tanulmányai mellett főbb önálló munkái: Szabadalmi jogunk reformja; Az őrlési forgalom; A szabadkőművesség története. Emberbaráti téren is sokat szerepelt és jelentős érdemei vannak több jótékony intézmény alapítása és fölvirágoztatása körül."                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1399 .cimszó a lexikon 267 . oldalán van.