11389.htm       CIMSZO:        Fejér    SZEMELYNEV          Fejér Lajos      SZOCIKK:     3. F. Lajos, építész, szül. Máramarosszigeten 1877. júl. 28. A budapesti műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. A kaposvári városháza tervpályázatán első díjat nyert. Eleinte Möller István műegyetemi tanár irodájában dolgozott, majd önállósította magát s később megalapította a Fejér és Dános céget, mely egyike az ország legnagyobb építési vállalatainak s vidéken Debrecenben, Sopronban és Szalonikiben vannak fiókjai. Vállalata több budapesti köz- és magánépületet, számos vidéki törvényszéki palotát és gyárat épített. F. volt egyik megindítója a budapesti kislakás-építkezésnek, mely érdemei elismeréséül 1927. kormányfőtanácsossá nevezték ki. Alapította és szerkesztette a Magyar Pályázatok c. illusztrált építészeti folyóiratot. Több szakkönyv szerkesztésében részt vett. Több szak egyesület vezetőségi tagja. A felekezeti életben is tevékeny részt vesz.                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1389 .cimszó a lexikon 265 . oldalán van.