11293.htm   CIMSZO:     Esszénusok  SZOCIKK:    Esszénusok (gör. esszénoi; lat. essaei; aram. cenóim; héb. hásóim; Graetz szer. hásá a. m. hallgatni gyökből). A farizeus pártból eredő szigorúan aszkéta és kommunista jellegű szekta tagjai. Az E. jelentősége rendkívül nagy, mert a kereszténység alapítói közülük kerültek ki. Az E.-k lemondtak a földi élet külsőségeiről, szent életet éltek és kommunista alapon rendezkedtek be. Jóindulatukhoz nem fér semmi kétség; messiási reménységüket a farizeusoktól tanulták, de míg ezek józan életbölcseletet tanítottak, ők lassankint az életről, magáról a családról is lemondtak; külső élvezetet megvetettek, misztériumokban hittek és csodákat vártak. Plinius az E. Holt-tenger melletti telepét a világ csodájának tartja s azt mondja róluk, hogy évezred óta pénz, nő és gyermek nélkül tartják fenn közösségüket. Philo nagy tisztelettel beszél róluk s szerinte Mózes avatott be tízezret a misztériumokba s ezek már szentéletű öregek voltak. Az ő korában 4000 E.-ról tud, akik mint kézművesek és földmívelők teljes kommunizmusban élnek, megvetik a rabszolgaságot, kerülik az áldozathozatali szertartást, nem esküsznek, szentségre törekednek s különösképpen szigorúan tartják a szombatot, melyet a Törvény magyarázására fordítanak.        Josephus (Antiquitates 15 10, § 4; 18. 1, § 5 és De Bello Judaico 2. 8 § 2—13), részint mint filozófiai iskolát, részint mint félpogány rítust és babonákat követő misztikusokat, lenézi őket. A modern keresztény teológusok között különösen Schürer van azon az állásponton, hogy félig zsidó, félig pogány szokások keveréke az B. szektája, mely évszázadokon át élhetett Palesztinában anélkül, hogy a rabbinikus irodalomban, bármiféle nyomot hagyott volna. Ez utóbbi vélemény azonban nem egészen helytálló s nem egyezik Josephuséval sem. Valószínű, hogy az apokaliptikus irodalomban nagy részük van. Szent remetéket is említ közöttük Josephus. Kétségtelen, hogy a makkabeusok előtti korban ez a párt is megvolt Judaeában s úgy ők, mint a farizeusok a chászideusoktól (I Makkab. 2. 42, 7. 13; II. Makkab. 14. 6) vették eredetüket. Onnan vették tradícióikat is. A régi chászideusok szokásait követték az imánál való elmélyedésben; reggelenként a szertartás előtt egy órát töltöttek el magukba mélyedve, melyből nem eszméltek fel, sem ha a király jött, sem ha egy kígyó a lábukba harapott (Berách. 5. 1; Toszefta Ber. 32b). A szombat megtartásában oly pedánsak voltak, hogy szombaton még önvédelemből sem fogtak fegyvert háború idején sem (I. Makkab. 2. 38; II. Makkab. 5. 25, 15. 4); különös szigorral vonatkoztatták magukra és tartották be a levitáknak előírt tisztasági törvényeket. Kétségtelen, hogy egy részük teljes szüzességben élt s személyes vagyonát felosztotta a többiek közt. A jeruzsálemi templomban a jótékonyságot titokban gyakorolták s főleg a szegények részére szolgáló gyűjtőszekrénybe adtak pénzt. Philo kiemeli, hogy az B. annyira kifogástalan és szent életet éltek, hogy még a legkegyetlenebb zsarnok — t. i. Heródes — sem tudott vádat kovácsolni ellenük. Jellemző, hogy a későbbi keresztény egyházi írók éppen a kommunizmusukat emelik ki dícsérőleg, nem annyira tanításaikat. Így Hippolytus Refutatio omnium haeresium c. művében kiemeli, «hogy megvetik a vagyont s megosztják mindenüket a szűkölködőkkel; a valóságban közülük senki sem gazdagabb a másiknál.» Az E. valósággal szerzetesrend voltak, akiknek viselete is meg volt állapítva: mindenki fehér ruhában járt; a tisztaságra olyan mértékben ügyeltek, hogy még olajat sem használtak, attól tartva, hogy az tisztátalan. Az E. városi házaikról egyszerűen lemondtak s teljesen köztulajdonná tették azokat, ők maguk pedig igen sokat barangoltak a mezőkön, de semmit se vittek magukkal, mert mindenütt voltak E. A számos bőséges forrás azt bizonyítja, hogy az E. szigorított felfogású farizeusok voltak. Magukat testvéri közösségnek tekintették s vezetőjük a «mismor» vagy «maamod» (Toszefta Peah 4. 7) volt s már ők maguk a mózesi chásszideusoktól származtatták magukat. Az E.-at a valóban felvilágosodott farizeus tudósok, akiket ők is nagyban respektáltak, igen bölcsen, ugyanúgy tekintették már, mint amilyennek a tudományos megállapítás látja: túlvilági, de nem erre a világra szóló boldogság keresőinek akik a kötelező földi élettel keveset törődtek, s a kultúrához szükséges kényelmet is elvetették, emellett pedig a nőt a tisztátlanság és emberi gyengeség kútforrásának és megszemélyesítőjének tekintették s társadalmukból csaknem teljesen kizárták. Ezzel szemben a farizeusok, akiknek etikájuk lényegében ugyanaz volt, mint az E.-é, akiknél csak a csodákra, mágiára s általában misztériumokra való hajlam volt új, a való és lehetséges emberi és társadalmi életet tartották szemük előtt tanításaikban és gyakorlatukban egyaránt s a család és otthon szentsége mintegy főcél volt szemükben. Éppen ezért a Talmud s az előkelő Josephus meglehetősen lenézik őket; a «Szóta» talmudtraktátus (3. 4) így nyilatkozik egy esszénusról, «bolond, aki a világot elpusztítja». A talmudszerzők közül R. Eliézer ben Hyrcanos (Sab. 153a, Nedárim 20b) és R. Joszé ben Chalafta (Sab. 118b), a két tannaita szimpatizált az E.-kal, de rajtuk kívül többen is voltak E. a Talmud rabbijai között. Az apokrif és apokaliptikus irodalom is számos tanítását vette fel az E.-nak, igy a Targum Jerusalmi és Tanná debé Elijahú, ahol chásszidimnek neveztetnek. Feltűnő tanításaikban az Angyaltan, a «Szent hév» és «Szent lélek» gyakori használata. A chásszideusokon kívül a zsidó állam utolsó századának zelotái, tehát éppen a nemzeti túlbuzgói szintén E. voltak, úgyszintén a therapeuták Egyptomban. Legnevezetesebb tagjává vált az E.-nak az utókor szemében Jochanan ha-Kóhen (Keresztelő János), aki egy jelentéktelenebb vidéki papi törzsből származott s aki új mozzanatot vitt be az E. gyakorlatába azáltal, hogy keresztvizet, ill. a Jordán vizében való alábukást alkalmazta bűnbocsánatnál. Ebből az ágából az E.-nak eredt a kereszténység. Az Új Testamentum hallgatása az E.-ról a szerzők szimpátiájának jele s annak, hogy ők egyenesen esszénus szempontból néztek az akkori társadalomra s azok eseményeire, ill. hogy magukat E.-nak tekintették. Feltűnő az őskereszténység hasonlatossága az E.-kal: Mindkettőnél ugyanolyan kommunizmus uralkodott (Apostolok Cselek. IV. 34—35); ugyanaz a hit a fürdés-keresztelésben, a prófétaság hatalmában; ugyanaz az ellenszenv a házassággal szemben, ugyanaz a fokozott hit a Messiás közeli eljövetelében, de ugyanazon társadalmi organizációjuk is volt s ugyanolyan egyéni, lehetőleg vándor életmód és szegénysegélyezés, ugyanazon szeretet-ünnepségekkel és szeretet-törvényekkel. Az, amit az E. etikájáról az Evangéliumok s ennek függelékei, valamint Philo, Hippolytos és Enoch könyvének régi etióp és szláv szövegei, valamint maga a rabbinikus irodalom (Talmud, Apokrifák stb.) feljegyeznek, annyira kézzelfoghatóvá teszik, hogy a kereszténység elsősorban az E. műve s hogy az első keresztények E. voltak, míg maga Jézus az esszénus szentnek, a később Keresztelőnek nevezett kohanita Jánosnak a tanítványa: hogy a tudomány ezen rég ismert megállapításait tagadásba venni nem lehet, jóllehet maga Jézus az E. túlzó szigorát nem prédikálta. Mégis a túlvilágiasság, mint uralkodó elem, a kereszténységbe az E. részéről került be (l. Chásszideusok és Farizeusok. Irodalom:. K. Kohler (Jew. Encycl. 1904); Z. Frankel, Die Essäer (Zeitschrift für die religiösen Interessen des Judentums 1846). u. a., Die Essäer nach talmud schen Quellen (Monatsschrift 1853); Böhmer, Kitbé Jiszraél (Warszawa 1849); N. L. Weinstein, Beiträge zur Geschichte der Essäer (Wien 1892; Graetz. Geschichte der Juden III. k.; Derembourg, Essai sur histoire et géographie de la Palestine (1867); Jost, Geschichte des Judentums und seiner Sekten ; Philo, De Vita contemplativa (Oxford 1895); Herzfeld, Geschichte des Volkes Israel III. ; C. D Ginzburg, The Essencs, their History and their Doctrines (London 1864); M. Friedländer, Zur Entstchungsgeschichte des Christentums (1894): Wellhausen, Israelitische und jüdische Geschichte (1895); Schürer, Geschichte des Volkes Israel (3 kiad II.); Lucius, Der Essenismus in seinem Verhältnis zum Judentum; Hügenfeld, Ketzergeschichte des Urchristentums (1884) ; Krausz Sámuel, Das Leben Jesu (Berlin 1902) Ezenkívül l. Kereszténység és zsidóság viszonya címszó irodalmát is.                                                             Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1293 .cimszó a lexikon 241 . s köv. oldalán.