11269.htm       CIMSZO:        Erdős   SZEMELYNEV          Erdős René      SZOCIKK:     "5. E. Renée*, költő és író, szül. Érseklélen Komárom vm.) 1879. Győrben nevelkedett, ahol atyja gazdálkodó volt. E. pedagógiai pályára készült és huzamosabb ideig a budapesti hitközség Síp utcai iskolájában tanított. Először Kiss József folyóiratában a Hétben tűnt fel szenvedélyes lírájával, mellyel a közfigyelmet csakhamar magára irányította. 1899-ben adta ki első verseskötetét Leányálmok címmel, Eötvös Károly előszavával, ezt követte a Versek (1902); az Új dalok, Kleopátra (1906) és Jöttem hozzátok (1909). Ezután Olaszországba utazott és Firenzében és Rómában tartózkodott. Későbbi írásai, bizonyára a római hatások alatt, miszticizmusra való hajlamosságot mutatnak. Ennek kifejezői a János tanítvány c. evangéliumi színjáték és Fioretti Szent Ferenc legendáinak költői fordítása. Vallásos tárgyú költeményei jelentek meg a háború kitörése előtt. Ekkor a regényírásra tért át és nagy népszerűséget ért el. Ezekben a regényeiben is megőrizte a költő szubjektivitását. Ősök és ivadékok c. ciklusa kimondottan önéletrajzi regény, amelyben a saját fejlődésének útját rajzolja meg. I. Az új sarj (1918); II. Az élet királynője (1921); III. Berekesztett utak (1923). Legnagyobb sikerét azonban a vatikáni pompát és római miliőt pazarul visszatükröztető Santerra bíboros (1922) c. regényével érte el. Egyéb nagysikerű regényei, novellái, útleírásai és verseskötetei még: A nagy sikoly (1922); Theano Amaryll egyszerű élete. I. A hárfás. II. A herceg. III. A meztelen táncos (1925); Antinous (1918., 2. kiad., Egy szerelmes nyár története, 1923); Norina (1918); Sibyllák könyve (költemények, 1918); Assisibeli zsoldos (1923, szimbolista dráma); Egy perccel alkonyat előtt (1921); Római levelek(1922); Római napló (I-II. 1925); Borsóhercegnő (1924); Báró Herzfeld Clarisse (1926); Lavinia Tarsin házassága (1927); Pándy György ifjúsága (1928)."                                  Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1269 .cimszó a lexikon 236 . oldalán van.