11142.htm       CIMSZO:        Egyenlőség                              SZOCIKK:     Egyenlőség. A Biblia szerint minden ember egyenlő. A Biblia az E.-t Istentől megszentelt és ember által el nem pusztítható, természetes jónak tartja, amelynek biztosítékai a törvényben vannak lefektetve. A bennszülött és az idegen között a törvény nem tesz semmi különbséget. Ezt a törvény előtti E.-et a Biblia többször is hangoztatta olyan időben, amikor az idegenben mindenütt csak ellenséget, az alacsonyabb születésű emberben pedig szolgaságra ítélt egyént láttak. Judeában a törvény mindenkit egyformán védett és mindenki számára nyitva volt az út, hogy a legmagasabb méltóságig emelkedhessen, vagyont szerezhessen, kereskedelemmel és iparral szabadon foglalkozhasson. A bírákat és az államhatalmat gyakorló magasabb hivatalnokokat a nép maga választotta, kizárólag az érdemek, a jellem és a tehetség tekintetbe vételével. A papok és a leviták sem élveztek semmi előnyt a törvény előtt, sőt egy szabály kifejezetten mondja is, hogy «a bűnöst még az oltártól is el kell hurcolni, hogy bűnhődhessen» (Mózes II. 12.14) A nép beosztása papokra, levitákra és izraelitákra tagozódott, amely mellett a Talmud még 7 osztályt sorol fel (papi méltóságra méltatlanok, prozeliták, szabadosok, fattyúk, gibeoniták, idegenek és találtak). Ez csupán a templomi szolgálatra, a tized szoláltatására és a házasságkötésre vonatkozott, anélkül azonban, hogy az állam polgárainak törvényelőtti B.-ét érintette volna. A Talmud később megszüntette az egyes érvényben levő kivételes törvényeket és a második zsidó állam megalakulásakor a törzsek közötti különbség is megszűnt. Az államiság megszűnte után is sűrűn hangoztatott a Talmud az E-re vonatkozó tanításokat. Rabbi Akiba mondotta: «A mű teszi az ember értékét. Vállalj el minden munkát s ne mondd, hogy: én pap vagyok, nagy ember, reám nem kötelező a munka.» Hogy az embereket egymástól mennyire csupán belső értékük szempontjából különböztették meg, arra nézve jellemző Ben Zóma híres mondása: «Ki a bölcs? Aki minden embertől tanul. Ki a hős? Aki önmagát legyőzi. Ki a gazdag? Aki kevéssel megelégszik.» v. a.                                           Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1142 .cimszó a lexikon 213 . oldalán van.