11064.htm CIMSZO: Diaspora SZOCIKK: "Diaspora (görög szó, a. m. szétszóródás, héberül gólusz), így nevezi a zsidó történelem (l. o.) a zsidók szétszóródását a görög-római kultúrterületen, mely később az európai keresztény és ázsia-afrikai mohamedán államok területére terjedt ki. Minthogy a zsidók mindezeken a területeken már a jeruzsálemi Templom lerombolása s az állami önállóság megszűnése előtt, részben pedig azután nagyobb vagy kisebb számban laktak és élnek a mai napig, ennélfogva a D. a zsidóknak a különböző területeken való letelepedését és elhelyezkedését is meghatározza. A D. története ad felvilágosítást a zsidóknak a különböző államokban való szociális, gazdasági és jogi viszonyairól, melyek a keresztény államiság megszületésekor fennforogtak s amely viszonyok később különböző körülmények következtében rosszabb irányban megváltoztak. Az első nagyobb mértékű elvándorlás Palesztinából az időszámítás előtti 588. évben, Juda királyság ideiglenes megszűnésével kezdődött. Ekkor a zsidóság Mesopotámiában helyezkedett el s éppen a vagyonosabb része a többi visszaköltözése után is ottmaradt s valószínűleg nagyobb számban élt ott, mint Palesztina területén. Így az egész kaldeai, majd perzsa birodalmak területén volt nagyszámú zsidóság, de az összekötő kapcsot továbbra is az újraépített jeruzsálemi Nagy Templom és a Szentírás képezte. Fokozódott a Keleten, főképp Szíriában és Egyiptomban való letelepülés a görög-makedóni térfoglalás idején a IV. században; az előbbi helyt a Szeleukida Antiochuszok alatt kedvezőtlen volt a zsidóság helyzete, ami. a Makkabeusok szabadságharcára vezetett 167., míg a Ptolemeusok minden tekintetben respektálták a zsidók vallási és nemzeti szokásait s Alexandriának ebben a korban jelentékeny és gazdag zsidósága volt. A jeruzsálemi Templom lerombolásakor a zsidók már az egész görög-római világban letelepedtek, így nem csupán az említett részeken, hanem Rómában és Szicíliában is, azonban ez mind önkéntes letelepülés volt, melyet kizáróan nemzetgazdasági okok idéztek elő. A kényszerű letelepítés sem Titus császár műve volt, a Templom elpusztítása s Judaea provinciává tétele nem idézte elő azt, ami a köztudatban van, hogy t. i. a zsidóság hirtelen szétszóródott. Igaz ugyan, hogy a nagy esemény és megrázkódtatás jelentékeny el- és kivándorlást okozott s a nemzeti és hitéleti centrum Jeruzsálemből eltolódott a palesztinai Jabne, Szephorisz ós Caesareába, továbbá Alexandriába és Antiochiába, de a nagy D. mégis a Bar-Kochba szabadságharc leverése után történt Hadrián és Traian császárok alatt. A Nagy Templom gyászos romba dőlése egyébként kényszer nélkül is kivándorlásra késztette volna a zsidókat. A D. tulajdonképpen a nagymérvű deportálásokkal kezdődött, mert ezáltal települtek le tömegesen egy helyt a zsidók. Ilyen volt Vespasianus és Titus fogoly szállítmánya Rómába. Ezeket a polgári jog nélküli fogoly zsidókat maguk a zsidók, akik régebben éltek ott, váltották meg s ezek alapították az egész Itália területén a rendkívül nagyszámú zsidó hitközségeket, melyek különösen Dél-Itáliában és Szicíliában voltak eredetileg népesek s csupán a XV. század vége körüli üldözések (inkvizíció) miatt szűntek meg. Tudomásunk van arról, hogy voltak kényszerletelepülések is, így Nagy Antiochus a Cyrenaicába (Észak-Afrika), Phrygiába és Lydiába telepített le 2000 mesopotamiai zsidót, Tiberius pedig 4000-et Szardínia szigetére, ahol nagyobb része a malária és a háborúk következtében elpusztult, továbbá Hadrián a korinthoszi csatorna építésére a Pellopponózoszon, majd Hispánia provincia középső részén telepített le igen nagyszámú zsidóságot. Ez utóbbi rendkívül fontos a zsidóság történetében, mert az lett a későbbi spanyol zsidóság alapja. A kényszerletelepülés éppen a későbbi Toledo vidékén volt s valamennyi legenda között a legkevésbé látszik valószínűtlennek, hogy a vizigótok készen találták Tuleitulát, amely a monda szerint zsidó alapítás. A Provenceba az első település még a Jeruzsálemi Templom fennállása idején történt. Meg kell említenünk ezeknek a fontos letelepüléseknek s a D. történetének főforrásait. Ezek: az óriási számú felirat, melyet a Római Birodalom valamennyi provinciájából kiástak (így Pannónia területén is találtak görög-héber feliratú zsidó sírkövet, éppen Pest közelében); az egykorú történelmi, geográfiai és filozófiai írók, mint Josephus, Philo, Strabo, Seneca, Az Apostolok Cselekedetei, az egyházatyák stb. Így tehát nem csoda, ha a IV. századi Oracula Sibyllina zsidó szerzője ezt írja a zsidókról: «Minden ország és a tenger is tele van velük.» (III. 271.). Thóodore Reinach párisi professzorok, a görög-római világ zsidósága legkitűnőbb ismerőjének adatszerű megállapításai alapján a Római Birodalom fenállásának utolsó századában a következő provinciákban voltak zsidó-telepek, illetőleg községek, melyeknek neveit szintén tudjuk: I. Ázsiában: Palestina, Transjordania, Arabia, Phoenicia, Coele-Syria, Syria, Mesopotamia, Babylonia, Elam, Parthia, Hyrmania, Media, Armenia. II. Kisázsia: Pontus, Bithynia, Mysia, Jonia, Lydia, Caria, Phrygia, Lycia, Fisidm, Pamphylia, Lycaonia, Cappadocia, Cyprus. III. Európa: Bosporus, Scythia, Thracia, Macedónia, Hellas, Aegei és Joni szigetek valamennyie, Creta, Sicilia, É.; K. és Dél-Halla, Istria, Pannónia, Illyria, Gallia, Germania, Hispania. IV. Afrika: Egyptom, Aethiopia, Cyrenaica, Zeugitana, Tripolitana, Carthago, Numidia, Mauretania. Már az ókorban tudunk a letelepült zsidók nagymértékű üldözéséről, mely különösen a görög és szír lakosság részéről forgott fenn. A legnagyobb volt ezek közt a Sejeakiában rendezett, mely a bizonyára túlzott adatok szerint 50,000 zsidó életébe került. A leggonoszabb indulatú Traian császár volt a zsidókkal, akiket távoli vidékekre katonai szolgálatra osztott be. Másrészt a letelepedett zsidóság nemcsak meghonosodott új hazájában, hanem polgári jogokhoz jutva, csakhamar nélkülözhetetlenné vált az adminisztrációban. Egyptomban, Syriában és Galliában mindenütt zsidók az adószedők s az államhatalom részéről számos elismerésben részesültek. Másik jellemző körülmény, hogy a provinciák zsidósága mindenütt kivétel nélkül földmíveléssel és az ezzel kapcsolatos szőlészettel foglalkozott s erre vonatkozólag ma már összegyűjtött adatok állanak rendelkezésre, melyekből megállapítható, hogy a görög szigeteken csakúgy, mint Siciliában, Hispániában, Majorca szigeten és Galliában, sőt a Rajna mentén is a Római Birodalom fennállása alatt a zsidók még földmívelők voltak. Ezenkívül csupán államhivatalt töltöttek be, valamint a mezőgazdasággal kapcsolatos iparágakat, p. o. a bíbor-festészet megalapítói voltak Sziciliában, Szíriában pedig üvegesek stb. Mindezekről a gazdasági viszonyokról kitűnően tájékoztat Georg Caro korán elhalt zürichi egyetemi tanár Wirtschaftsgeschichte der Juden (1908) c. kitűnő és újat nyújtó munkája, amely több előítéletet megdöntött. A zsidó vallás a Római Birodalom fennállása alatt «religio licita» azaz elismert vallás volt, a valóságban azonban számos privilégiumot is élvezett. Így 1. A városokban a külön negyedet ők maguk alapították maguknak s nem kényszerű elzártság volt az, mint a középkor ghetto-jánál. 2. Zsinagógákat építhettek, ahol rabszolgákat jog szerint felszabadítottak. 3. önálló temetőket, katakombákat építhettek. (Ezek közül több fennmaradt. A sírkövek egyszerűek s minden van hétágú gyertya, a feliratok nagyobbrészt görög nyelvűek, így a Magyarországon talált is). 4. A zsinagógák, szent könyvek és temetők megsértését törvényesen megbüntették. 5. A szombatot respektálták s munka alól felmentették. Ehhez a jóléthez képest a hitközségi élet is kialakult s azok vezetőit archisynagógusznak nevezték, míg a rabbit archónnak. Az utóbbi kötelessége volt minden szombaton prédikálni. Mellette külön előimádkozó működött. A nőknek feltűnő nagy szerepe volt a zsinagóga vezetőségében; sokszor találkozunk vezetőnőkkel a görög és római hitközségeknél. Jeruzsálem fennállásáig oda fizettek önkéntes adót, majd saját intézményeik fenntartására. Legfőbb fórumnak szellemiekben és vallási ügyeikben a Tiberiasban székelő pátriárchát, Hillel leszármazottjait, tekintették. Ez utóbbit az V. század elejéig elismerték és respektálták a római hatóságok, de azután eltörölték a méltóságot. Adóul a zsidóktól az u. n. «fiscus judaicus»-t szedték, fejenként két drachmát, melyet előbb a jeruzsálemi Templomnak küldtek. A zsidók sorsában a döntő fordulatot a kereszténységnek, mint államvallásnak a felvétele idézte elő. A IV. században Constantinus császár zsidóellenes törvényei, majd a Codex Justinianus előkészítették a D.-ban élő zsidóság későbbi teljes jogfosztását, mely mindenekelőtt abban a jellemző tünetben nyilvánult, hogy az addig államhivatalt betöltő zsidókat állásaiktól megfosztották. A zsidó D. történelmi és kulturális jelentősége szinte felbecsülhetetlen, de tudományos méltánylásban csak a legújabb idők kultúrtörténeti kutatásai részesítették. A szétszóródott zsidók voltak az ókorban az isteneszme terjesztői, úgy is, mint a keresztény hit első propagálói, ők voltak azok, akik a Bibliát és ennek egész ethikáját megismertették a világ népeivel. A görög filozófiát megmentették az elenyészéstől és mint kultúrközvetítők felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a világ összes népeinek. Amikor külső körülmények nem gátolták őket, hatalmas munkát végeztek az egyetemes kultúra szolgálatában. Szerepük nem csak a szorosan vett szellemi kultúra terén volt igen nagy jelentőségű. De mint Franz Oppenheimer kutatásai bizonyítják, a D. zsidósága volt az, amely a romba dőlt Róma gazdasági hálózatának nyomán megteremtette Európában a mai értelemben vett nemzetközi kereskedelmet és a kereskedelemmel kapcsolatos hitelüzletet. A szétszóródott zsidóság a külső körülmények hatása alatt, kényszerű vándorlásában sok népet megismert és több nyelvet beszólt. S bár helyzete többnyire súlyosan rosszabb volt az autochtón népekénél, kultúrája és hasznos tevékenysége biztosította egzisztenciáját. Ahogyan az élet kényszerűsége szétszórta a zsidóságot, úgy kapcsolta össze az írott tan és megóvta a megsemmisüléstől. A hazátlanság ingadozó talaján vallásában maradt fenn a zsidóság a D.-ban. — Továbbiakra vonatkozóan l. Kereszténység és zsidóság viszonya és Zsidók története címszókat. Irodalom: Th. Reinach, «Juifs» (Dictionnaires des Antiquité) ; u. a., Textes d'Auteurs Grecques et Romains (1896) ; G. Caro, Wirtschaftsgeschichte der Juden 1. (1908) ; Schürer, Die Gemeindeverfassung der Juden in Rom (1879); u. a., Geschichte des jüdischen Volkes; Zorn, História Fisci Judaici (1734); Levysohn, De Judaeorum sub Caesaribus Conditionibus et de legibus eos spectantibus (Leyden (1828); Hild,,Les Juifs á Romé devant l'Opinion Romaine (Revue des Études Juives VIII, IX.); Fränkel, Die Diaspota zur Zeit des zweiten Tempels (1853); u. a., Die Juden unter den ersten römischen Kaisern (1854); Friedländer, Sittengeschichte Roms III. kötete ; Willrich, Juden und Griechen (1889); A. Berthelot, Die Stellung der Israeliten zu den Fremden (1896); Renan, Les Apótres." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 1064 .cimszó a lexikon 200 . oldalán van.