10817.htm       CIMSZO:        Chaggáj                                   SZOCIKK:     Chaggáj próféta könyve a «tizenkét kisebb próféta» gyűjteményében kapott helyet és a második Templom felépítése utáni időben keletkezett. Zerubábel és Jósua főpap idejében a Templom építése körül hanyatlott a buzgalom és a próféta lelket akart önteni a népbe, hogy már a évtizedes mulasztását behozza: «Számotokra eljött már annak az ideje, hogy pallózott házakban lakjatok, mikor a Templom még romokban hever?» A szózatnak meg is volt a kellő hatása, a próféta számadása szerint. Egy másik beszédben a régi Templomhoz viszonyítja az újnak szerény külsejét: «Ki az köztetek, aki fennmaradt azok közül, kik látták a Templomot régi pompájában? Nemde olyan ez, mint a semmi? ... De Enyém az ezüst, Enyém az arany, szól az Isten, és nagyobb lesz majd ennek a Templomnak dicsősége, mint az előbbié. Megrendítem az eget és a földet, szól az Isten, felforgatom a királyi trónokat és megsemmisítem a nemzeti királyságok hatalmát. Feldöntöm a hadiszekereket a rajtaülőkkel együtt s ledőlnek a lovak a lovasokkal és egyik a másik kardja által pusztul el. Azon időben veszlek téged Zerubábel és teszlek pecséten gyűrűmmé, mert téged kedveltelek meg.»                                Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 817 .cimszó a lexikon 163 . oldalán van.