10131.htm CIMSZO: Ál-messiások SZOCIKK: """Ál-messiások, oly személyek, akik magukról azt tartják, hogy Izraelnek Istentől kijelölt megváltói, akik az ígért messiási országot létrehozzák. Az idők folyamán igen sok Á. lépett fel olyan korszakokban, amikor a néplélekben kedvező talajra talált a messiási hiedelem s ehhez képest nem egyszer éles eszű szédelgők és csalók mint Á. kihasználták a vallásos nép hiszékenységét; más esetekben maguk az A.-k is áldozatai voltak saját és mások ámításaink. Valamennyi Á. megegyezett abban, hogy Izráelt visszavezeti országába. Némelyek ezt pentrenciákkal, böjtöléssel és imádkozással meg csodatevésekkel akarták elérni, mások karddal. Némelyek közülük vallási újításokat akartak, mások pedig valóságos felfordulást idéztek elő nem egy helyt. Minthogy a zsidó nép a messiást Dávid családjából, de Efráim s így József leszármazottjaitól is várta, ennélfogva az Á. rendszerint ezek egyikéből származtatták magukat. Nem egy álmessiás életével fizette meg túlságos aktivitását s azt, hogy hamis remények táplálásával megcsalta a vallásos érzületű népet, köztük viszályt támasztott, szektákat szervezett s ezáltal a zsidóságnak mindenképen csak kárt okozott. Az A. először a Hasmonaeusok alatt léptek fel, amikor a római beavatkozás végleges elnyomatással fenyegette Izraelt. Ez az időszak kiválóan alkalmas volt az Á. megjelenésére. Josephusból és a Talmudból kitűnik, hogy a jeruzsálemi Nagy Templom lerombolása előtti században egész sereg Á. lépett fel s talált folyton követőre; ezek valamennyien a Rómától való megszabadítást ígérték a zsidó népnek. Josephus különösen jól látja az Á. alantas szerepét s hogy a népet félrevezetik, becsapják, fanatizálják, a békét megbontják, őrültekhez méltó újításokat akarnak s mindezt az isteni küldetés ürügye alatt. (Josephus, De Bello Judaico II. 13., §. 4.,Antiquitates XX. 8. §. 6.) Ilyen volt p. o. Theudas, akit keresztre feszíttetett a római procurátor (u. o. XX. 5., §. 1.), de rajta kívül még sokat említenek Josephus és a Talmud. Más típus volt Menachem ben Juda, a zeloták, azaz a zsidó nemzeti párt feje, aki Herodes ellen hadsereget szervezett, mely már Jeruzsálem elővárosát is elfoglalta, amikor egy másik zelota megölte. Még kiválóbb típus azonban az Á. közt Bar-Kochba, a zsidóság legnagyobb nemzeti mozgalmának katonai vezetője, aki Hadrián császár alatt Rómát igen nagy mértékben foglalkoztatta s akit R. Akiba valószínűleg a magasztos ügy érdekében «Messiás király»-nak nevezett. A szabadságharc irtózatos vérbefojtása alkalmával ő is elpusztult s vele együtt messiási hite is. Most sok ideig nem jelentkezett egy A. sem, de jellemző, hogy a római birodalom végső zavarában, 440 körül vártak egy messiást, aki meg is jelent Kréta szigetén s magát Mózesnek nevezte, de ez közönséges csaló volt. A keleten, a mohamedánok közt élő és a karaita zsidóságnak több Á.-a volt. Ezek közül jelentékeny volt 720 körül Szíriában egy Szeréné nevű, aki a fanatikus Omár kalifa ellen irányította mozgalmát s válaszul annak kényszertérítéseire, ő egyenesen ki akarta űzni a mohamedánokat. Jelentős mozgalma Spanyolországba is eljutott s ott is messiásnak tartották. Azonban Szeréné vallási újító is volt s a rabbinikus intézkedésekkel ellentétbe jutott, főleg a házassági törvénykezésnél. Ezért letartóztatták s a kalifa kiadta a zsidóknak ítélkezésre, de más baja nem történt, csak az, hogy nevetségessé tette magát és szektáját, mely megszűnt. A keresztes hadjáratok is kedveztek az Á.-nak: 1087-ben Franciaországban, a XII. században pedig Cordobában és Fezben lépett fel egy s Maimonides említi őket. Nevezetesebb volt ezeknél David Alroy szintén a XII. században, aki Perzsiában élt és saját népszerűségén kívül a kalifátus gyengeségét is kihasználta. Rendkívül érdekes, hogy ennek az Á.-nak a fegyveres mozgalma gazdasági eredetű volt s a zsidókat sújtó igazságtalan fejadó eltörlésére irányult. U. a. században Jemenben is volt egy A., akiről szintén Maimonides tesz említést «Iggeresz Teman» c. művében. 1279-ben Itáliát boldogította egy Á., Ábrahám ben Sámuel Abulafia, akinek víziói voltak. Igen sok hívőt szerzett Urbinoban és Szicíliában, de Salomo ben Aderet, a híres barcelonai rabbi idejekorán elítélte. Castiliában a XIII. sz. végén Nissim ben Ábrahám lépett fel Avilában, ahol 1295-re jósolta a világ végét. Ez teljesen a keresztény chiliasztikus jóslások befolyását tükrözteti vissza. Az Á. valószínűen mint keresztény végezte életét. Keveset tudunk egy másik Á.-ról, Botarel de Cisnerosról, akinek egy ideig a híres toledói vallásbölcsész, Chaszdai Chrescas is híve volt s aki a XV. sz. elején működött. A XVI. sz. elején egy német zsidó Aser Lemmlein nyitja meg a sorrendet s működését Itáliában kezdi meg, kiterjesztve azt Németországra is, ahol a rendkívül zavaros viszonyok kedveztek fellépésének, Ő is böjtöléssel és imákkal készítette elő a népét a közelgő messiási országra. Az Á.-hoz kell számítani a zsidó történelem nagystílű kalandorait, Dávid Reubenit és Salomo Molchót, akik közül az előbbi akaratlanul vált Á.-sá. Reubeni, mint a vélt Reubon-törzs királyának testvére, követi minőségben jelent meg a pápánál, majd meghívásra a portugál királynál. Minthogy Keletre való volt s azt igen jól ismerte, de azonkívül a mohamedánok ellen akart fegyveres sereget szervezni s ő magát nem messiásnak, hanem csupán harcosnak nevezte, igen nagy tekintélye volt. Ez még fokozódott azáltal, hogy a portugál inkvizíció alábbhagyott buzgalmával. Az egyik inkvizítor jelentése szerint a marannusok mindenütt abbeli reményüket hangoztatták, hogy közéig a messiás országa s hogy Reubeni fogja őket a Szentföldre visszavezetni. Követői közül számosat elégettetett elevenen az inkvizíció. A két leghíresebb kabalista, Isaac Luria és tanítványa, Chajim Vital Calabrese (XVI. sz.) szintén ephraimita messiásoknak tartották magukat, vagyis a Dávid-törzsből eljövendő messiás előfutárjainak. Luria (1534-72), aki Palesztinában élt, a lélekvándorlásra s az ebből következtetett folytonos tökéletesedésre alapította messiási voltát. Mindezek azonban csekély hatásúaknak mondhatók Sabbattai Cevihez képest (szül. 1626 Smyrnában, megh. l676. Dulcignoban, Grünwald Lipót magyarországi héber író szerint Berátban, ahol látta állítólagos sírját is a háború alatt), akinek hatása kiterjedt az egész Keletre és Nyugatra, Jeruzsálemtől Amsterdamig, Wilnától Rómáig s így Magyarországra is, ahol különösen Budán voltak hívei. Nagymérvű szentföldi kivándorlást is okozott ez az Á., de éppen így meglehetős széthúzást is a zsidóságban. A Törökországot járt budai rabbik többnyire hívei voltak. Itteni táborát mégsem lehet másnak tekinteni, mint a cionizmus öntudatlan előfutárjának. Maga Sabbattai imponáló fellépésével tudta elérni addig példátlan sikereit, de azáltal, hogy 400 hívével áttért az iszlámra, árulójává lett a zsidóságnak. Az általa alapított szektát később dönmének nevezték s ennek központja Szaloniki lett. Ezek fajilag többnyire megmaradtak zsidóknak s a modern török mozgalmaknak nem egy vezető államférfija került ki közülük. Sabbattai követői közt is léptek fel Á.-ok, így Jaeob Querido és Miguel Cardoso (XVII. század). Szintén az ő hatása alatt igényelte a messiási szerepet magának az egyetlen magyarországi Á., Mordechai Móchiach Kismartonból, aki 1678 és 1683 közt tevékenykedett. Ő azt hirdette, hogy Sabbattai az igazi messiás volt s hogy áttérése csupán misztikus okokból történt s azonkívül, hogy nem halt meg, hanem vissza fog jönni, aminek előjelei a világszerte végbemenő zsidóüldözések. Móchiach igen sok követőre talált Magyarországon, Morva- és Csehországban s ezt látva, magát a Dávid törzséből való messiásnak deklarálta, mire az olasz zsidók felkérték, hogy jöjjön közéjük. Móchiach meg is jelent Itáliában s Reggio és Mantova zsidósága különösen nagy ünnepélyességgel fogadta, de az inkvizíciónál feljelentették, amire működése színterét Csehországba tette át, majd pedig Lengyelországba, innen visszasodródott Pozsonyba, hol 1729. meghalt. Móchiach barátja, Löbele Prossnitz szintén Á. volt, bár tulajdonképpen nem volt más, mint Sabbattai Cevi fanatikus híve. Eybenschütz Jonathán, a hírneves altonai rabbi, kora legélesebb eszű talmud jogásza, szintén akaratlanul került Á. hírébe, valószínűleg azért is, mert nem ítélte el a sabbatteánus mozgalmat. Ennek utolsó hajtása volt Jacob Frank (1726—1791), a podoliai misztikus, a frankisták megalapítója. Ő fiatalon került össze a dönmékkel. Tanultsága a kabbalából állott s azt hirdette, hogy lélekvándorlás útján ugyanaz a lélek lakik benne, amelyik sorjában élt Dávid, Elijahu, Jézus, Mohammed, Sabbattai Cevi és tanítványa, Berachjah lelkében, mely most ő belé szállott. Érdekes, hogy Frank célja a talmudi zsidóság kiirtása volt. Ő maga ladino nyelven beszélt s később visszament Podoliába: itt és Ukrajnában csodákat tulajdonítottak neki. Mégis távozni kényszerült, mire ő bosszúból hívei közül mintegy ezret kikeresztelkedésre bírt rá s ő maga is 1759. Varsóban megkeresztelkedett, de őszinteség hiánya miatt, mint eretnek börtönbe került. Hívei mégis kitartottak tanításai mellett. Irodalom. Valamennyi A.-t kimerítően tárgyalja Graetz. Geschichte der Juden. II—XII. szétszórva és (Jew. Enc.) H. G. Friedmann.""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 131 .cimszó a lexikon 30 . oldalán van.