10095.htm CIMSZO: Akiba ben SZOCIKK: """Akiba ben Joszef (általában Rabbi Akibának
nevezik), a zsidóságnak Mózes és Hillel mellett legnagyobb tanítója, a bibliai
tudományok, a tanítás és tanulás megszervezője, a jabnei akadémia alapítója,
hírneves írásmagyarázó, a Hadrian alatti zsidó szabadságharc szellemi vezetője
és a zsidóság «szent»-nek nevezett mártirja, szül. 50 körül, megh. 132-ben.
Életéről rengeteg feljegyzés van a Talmudban és máshol is, azonban annyira át
van szőve a legendákkal, amelyek alakját később övezték, hogy részletes
élettörténetét nehéz megállapítani. Tény az, hogy ifjú korában pásztor volt
(Jeb. 86 b. és 16 a.),
de csupán legenda, hogy egy gazdag jeruzsálemi birtokos leányát vette
feleségül. Felesége Ráchel, egy Jósua nevű jelentéktelen ember leánya volt, aki
hűségesen megosztotta férje sorsát mindenben s nem ellenezte, hogy A., aki
férfikorában kezdett tanulni s addig a rabbik ellensége volt, meggyőződve a
tudás hatalmáról, mint meglett férfiú üljön a rabbik lába elé (Pesz. 49 b.). A
mester, akit szülővárosában, Lyddában hallgatott, R. Eliezer ben Hyrkanos volt,
aki már Jochánan ben Zakkai halála után működött. A. tizenhárom évig szakadatlanul
tanult, jóllehet családjáról kellett gondoskodnia, mielőtt maga is tanítani
kezdett volna. Másik tanítómestere volt R. Tarfon, aki később maga is
tanítványa és csodálója lett A.-nak (Szifré Num. 75). Amíg R. Eliezer élt, A.
Lyddában működött, azután Bené Berakban, Jaffa közelében (Szanhedrin 32 b.,
Toszefta Sabbat III. 3.), majd Ziphronban, később pedig Jabnéban, ahol a
Szynhedrion elnöke volt. A későbbi legkiválóbb tannaiták az ő tanítványaiból
kerültek ki s a Talmud 12,000-nél többre teszi azok számát, köztük R. Méir (l.
o.) és Simon bar Jochi voltak a leghíresebbek. A. Bar-Kochbát, a hadvezért,
valószínűleg nacionális okokból Messiásnak tartotta. A szabadságharcban való
részességéről ez a legfőbb adat (Jerus. Taanit IV. 68 d.) s azt jelenti, hogy
szellemi hátvédjét képezte annak. Számos utazása is fel van jegyezve; így
95-ben Rómába ment, ahol két évig tartózkodott. Kiterjedt nyelvtudása miatt a
császárhoz küldött követség tagjaival ment. Ez alkalommal a Talmud szerint
Galliában is megfordult. 110 körül pedig a babilóniai Nehardeában járt, ahol a
zsidóság nagy kultúrcentruma volt a későbbi évszázadokban is. Útja azonban nem
politikai jellegű volt, hanem kulturális vonatkozású. Halálát a Talmud szerint
(Berách. 61 b.)az okozta, hogy megszegte Hadrian császár edictumát, mely a
zsidó vallás tanítását és törvénymagyarázatát eltiltotta. Sok évig tartották
börtönben (Szanhedrin 12 a.)
és sorsát előre látta beteljesedni, miután több iskolafőt ő előtte végeztek ki.
Hogy a valóságban miként ment végbe A. kivégzése, azt sem lehet pontosan
megállapítani a rengeteg legenda miatt. A leírásokból az tűnik ki, hogy hosszas
tortúra után égették el elevenen s ő az egész idő alatt a legnagyobb türelmet
tanúsította s a körülállóknak erkölcsi tanításokat adott, majd fennhangon a
Sémá-t, Izrael Egyistenhitét hangoztatva, lehelte ki lelkét, példát adva a
későbbi korok tűzhalált halt mártírjainak. A. személyéről mindenesetre
kevesebbet tudunk, mint tanításáról, amely a Talmud egész területen szétszórva
feltalálható. A tudást tartotta legfőbb erénynek, de csak, ha szerénységgel
párosul: «Aki tudása miatt feltolja magát, olyan mint egy útszéli hulla, mely
előtt az utas gyorsan tovább halad.» Másik idevonatkozó mondását Lukács
evangélista átveszi (14. 8—12.) s ez
A.-nál így szól: « Helyedet mindig rangodon alul válaszd, amíg nem kérnek rá,
hogy előkelőbb helyre ülj, mert jobb, ha mások szólítanak fel, hogy lépj
előbbre, mint ha arra kérnek, hogy hátrább ülj.» Jótékonyságát számos helyt
megörökíti a Talmud, melyből azt is megtudjuk, hogy a jótékonysági adományok
templomi szekrényének felügyelője volt (l. Jótékonyság). Szellemi kiválósága
egészen elsőrendű volt. Az ótestamentumi kánon végleges megállapítása tőle
származik, egyszersmind számos apokrif irat fel nem vétele is, jóllehet ezek
tanulmányozását sem tiltotta el a legkevésbé sem, sőt ő maga többször idézett
az Ecclesiasticusból. A Septuaginta akkor a zsidók közt is elterjedt hibás
szövegét, melyet a keresztények már az ő korában a zsidóság ellen magyaráztak,
A. pótolta a kanonizált Bibliával. A Targum-Onkelos szerzésében is döntő része
lehetett, mert ezeknek halachikus anyaga teljesen fedi A. véleményeit. A
Halacha volt A. legfontosabb anyaga. Ez ő előtte még nem volt rendszerezve s
ennélfogva vallási utasításul nem szolgálhatott, csak ott, ahol iskolafő volt.
A. volt az, aki a Misnában megszövegezte a halachikas kódexet, a Midrásban a
halacha-exegézist, a Halachotban pedig magának a Halachanak logikai
módszerét és alkalmazását mutatta. Azok a talmudszerzők, akik p. o. a Misna
máig is az ő korukban már meglévő
formájának végleges
megszövegezőjéül R. Méirt
tartották, azok is megegyeznek abban,
hogy az A. szövegezésének módosítása s az ő módszere nyomán jött létre.
Eszerint a kodifikált Halacha a Misnával, a Tószefta a Misnára vonatkozó
logikus érvekkel és a halachikus Midras A.
élete művének tekinthető. Azonkívül tanítványaitól erednek a Mechilta és
több Szifra. Nagy érdeme A.-nak, hogy óvakodott a dogmatizálástól s
azt teljesen elkerülte, mint a fejlődés alapján álló judaizmus szellemével
össze nem egyeztethetőt; de azt is látta, hogy egyedül a bibliai szöveg nem
elegendő akkor, amikor a kereszténység is szent könyvnek ismeri azt el; ezért
volt szükség a szóbeli hagyomány és magyarázatok rögzítésére s ezt végezte ő el
tanítványával, Aquilával, azon célból, hogy a görög filozófia különösen a
gnosztikus szellem felszívó hatásától megvédje a zsidóságot. A. volt az, aki
először tanította tudatosan azt, hogy a kanonizált bibliai szöveg belső
értelmű, abban felesleges szó vagy éppen betű nincs, hanem minden lényeg;
belőlük ered s onnan fejleszthetők a vallási, erkölcsi és polgári törvények. A.
vallásfilozófiája hasonló Philóéhoz; az ember létének alapja az eszme; az ember
nem Isten képmására, hanem Isten eszméje után teremtetett. Monotheismusa a
szigorú, tiszta zsidó monotheismus volt, mely az angyalhitet tökéletesen
kizárta s a személyes istenhitet is. A. az akaratszabadság elvét vallotta: «az
akarat szabadsága minden embernek meg van adva»; «A világot isteni kéz
kormányozza, de az ítélet minden ember jó és rossz cselekedetének megmérésén
alapszik» Isten transzcendentális természetének megmagyarázása után vezeti le
A. az indeterminizmust, a korlátlan akaratszabadságot, amely már ebben az
időben ellentétbe hozta az akkori kereszténységgel, éppen úgy, mint szigorú
egyistenhite, mely közvetítőt nem ismer: «Boldog vagy ó Izrael, hagy égi Atyád
által tisztultál meg», mint írva van (Jerém. 17., 18.): «Izrael reménysége
Isten.» (A héber «mikvó» szó egyaránt jelent reményt és fürdőt.) A. szerint
Isten attribútumai nem csupán az igazságosság, hanem a jóság és irgalom is,
mely azonban nincs alárendelve az előbbinek. Ez tükrözik vissza erkölcsi
aforizmájából is: «Isten a világot irgalommal, de az emberi cselekedetek jó és
rossz oldalainak mérlegelésével kormányozza.» Legfőbb törvénynek A. is a
felebaráti szeretet bibliai törvényét vallja (Levit. 19., 18; Szifra kedósim
4.), de ez magában véve még nem elegendő s A. hevesen protestál a keresztények,
azon véleménye ellen, hogy a judaizmus «csupán csak moralitás». Más
kötelességei is vannak az embernek. Filozófiája dacára, A. a zsidó
nacionalizmus legtudatosabb megtestesítője, még a Talmudban feljegyzett víziói
is, amelyek a jövőre vonatkoznak, visszatükröztetik népe iránt érzett nagy
szeretetét.""" Ez a cimszó a Magyar Zsidó
Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata
(tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu,
www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/
webhelyeken. Ez a(z) 95 .cimszó a lexikon 19 . oldalán van.